Egy hónapja járok oviba. Ez már igazi ovi, nem olyan családi napközi (illetve gyerekmegőrző, ahogy papa hívta), mint amibe július végéig jártam. Halacskának hívják, annak is a Bárányka csoportjába járok. A jelem a vitorlás hajó (naná, mi más is lehetne), mama kemény harcot vívott érte. Amikor hazajött a győztes csatából, fáradtan, de annál nagyobb dicsőséggel kérdezte:
-Na, Gáspi, tudod mi lett a jeled?
–Szilva? – kérdeztem lelkesen.
Ezután valamiért lehervadt a mosoly az arcáról, nem is értem, miért.
Van már pár barátom is, elsősorban Imike, aki mindig nagy örömmel fogad minden reggel,amikor megérkezem. Aztán ott van Előd, aki nagyon jó barátom volt, de már nem vagyunk azok, mert mindig lerombolja azt, amit építek, ezért elmúlt a barátság. Ott van még Zsombi, akivel szoktam játszani, ő a legkisebb fiú a csoportban. A lányok közül legjobban Flóra tetszik, vele is sokat játszunk, de ő azt mondta, csak akkor barátkozik velem, ha nem csinálok bolondságot. Emmával is jóban voltunk, de elmúlt.
A két óvó nénimet Sári néninek és Nóri néninek hívják. Eleinte nem szerettem Sári nénit, kicsit féltem is tőle, mert sokszor volt mérges és olyankor kiabált. Általában azt, hogy „Hagyjátok már abba!” Lehet, hogy valami rosszat tettünk. Nóri néni a fiatalabb, őt már az első naptól szeretem.
Bár egész nyáron nagyon vártam, hogy ovis legyek, elég hamar rájöttem, hogy tulajdonképpen jobb lenne reggelente tovább aludni és itthon maradni. Korábban, amikor papa bevitt reggel, sírtam is, mára azonban csak egy műhisztit vágok le, de az pedig nem hatja meg papát. És bár jót játszom és sokat tanulok az oviban, várom a délutánokat, hogy mama Csengével értem jöjjön.
Tizenegy hónapos ma Csenge (Lehet, mire kikerül az írás, már 11 hónapos és 1 napos is lesz.). Hihetetlen, hogy csak most született, közben meg majdnem elment egy év. Persze tennék most be róla egy képet, hogy lássátok, milyen gyönyörű, de – mint azt korábban említettem -, van egy kis technikai akadálya. (Megoldódott, juhééééé.)
Már belenőtt az Arizona Cardinals-os bodyba, amit még én kaptam papától
Nagyon jól megvagyunk egymással, én is nagyon örülök, amikor meglátom az oviban, az öltözőben, amikor értem jönnek és neki is mindig fülig ér a szája, ha meglát.
Bár még nem tud állni és sétálni, kúszva-mászva már elég jól közlekedik. Ezzel csak az a baj, hogy általában az ÉN játékaim felé megy. És pont AZ kell neki, amivel egy perccel később játszani akartam volna. Ha ilyenkor meg elveszem tőle a vonatot/kocsit/macit/kölesgolyót stb. papáék természetesen mindig rám szólnak, hogy ne legyek önző.
Ezt leszámítva tényleg imádjuk egymást, már egy csomó mindent megmutattam neki, például, hogy milyen ügyesen öltözök egyedül, milyen klassz cipőt kaptam mamáéktól és este a kádban azt is, milyen alaposan mosom a fogamat. Persze még sokat kell tanulnia, hogy mire ő is ovis lesz, olyan ügyes legyen mint én.
