Az elmúlt hétvége félig papa nélkül telt, mert elutazott, viszont hosszú volt, mert hétfőn és kedden itthon volt velünk.
Papa péntek délután indult el néhány barátjával Triesztbe. Kint lakik ugyanis egy régi barátjuk és kimentek meglátogatni (nomeg beszéltek valami jägerről, meg fröccsről).
Mi Mamival (akit mostanában valamiért mamisa néven szólítok) elmentünk szombaton a Millenáris parkba Kipp kopp bábelőadásra. Mindenkinek ajánlom, aki még nem volt. Nagyon élveztem, csak sajnos kicsit hamar el kellett jönnünk, mert Jutka nagyiékhoz (akit MiaMamának hívok, lévén van egy macskájuk) voltunk hivatalosak ebédre. Mamiék jó sokáig elbeszélgettek, így a délutáni alvásom is csúszott egy kicsit.
Vasárnap pedig Lackó nagyapáéknál (akit IáPapának hívok) jártunk. Ott volt az egész család, Bálinték és Balázsék is. Azért gyűltünk össze, mert még a jézuskától kaptunk egy bábszínházat és most volt az első előadás. A darabot Iápapa írta és rendezte, volt benne vadász, béka, nyuszi és még sokan mások. (Mami szerint extázisban voltam, bár azt sem tudom, az hol van.) Szóval, nagyon tetszett. Az előadás után megérkezett papa is (kár, hogy lekéste a bábozást, biztos neki is tetszett volna). Lehet, hogy majd lesznek képek is, egyelőre nincs, mert Zsófi fotózott ugyan, de elfelejtettem megkérni, hogy küldjön párat.
Papát nem láttam túl sokat, mert még vasárnap este kiment Budakalászra egy másik barátjához, ahol néhány kollégájával gyűltek össze Super Bowl-t nézni (gy.k.: amerikai foci döntője). Ezúton is gratulálok a Green Bay Packers csapatának! (Gondolom, sokan olvassák a blogomat a tengerentúl is:))
Mivel kicsit sokat volt távol papa, ezért vette ki szabadságnak a hétfőt és a keddet. Klassz volt, hogy együtt lehetett az egész család. Hétfő délután a Kopaszi gátra látogattunk ki: motorozás, játszóterezés, vacsora a Café Ponyvaregényben. Keddre eredetileg állatkerti sétát terveztünk. Ez végül nem jött össze, helyette piacozás, sütés-főzés, udvaron játék Zuzuval a szomszéd kutyával volt a program.
Ennyi történt ezen a mozgalmas hosszú hétvégén.
Ma megint MiaMamáéknál voltam (kb. déltől, mert a délelőtt Ildikó néninél töltöttem a "gyerekmegőrzőben"), mert otthonra jöttek a riasztószerelők, és mamisáék úgy gondolták, hogy ne legyek láb alatt, illetve könnyebben tudok aludni, ha nem fúrnak a fejem fölött. Miamamáéknál egész estig maradtunk, hazafelé összeszedtük papát, aki kosáredzésen volt, így ma is hosszúra nyúlt a nap, jól elfáradtam a végére.