Mint korábban írtam, papa műtétjéből én csak egy jó dolgot tapasztaltam: itthon volt velünk egész héten. Természetesen sokat pihent, de azért jutott idő a mókára is. Szerdán (ez még november 11-én történt, csak, ugye, kis késéssel jelenti a blog) például meglátogattuk a MÜPA-s néniket. Mami nézte ki a ringató nevű foglalkozást, amit ott tartanak és oda látogattunk el, s ha már ott voltunk, megnéztük a néniket is. A ringató tulajdonképpen egy kb. fél órás foglalkozás, amikor mondókákat mondunk, éneklünk. Nagyon aranyos néni vezeti és jó a hangulat, már azóta is többször mentünk mamival, általában nagyon élvezem. A MÜPAs néniket jó volt újra látni. Bár sajnos nagyon dolgoztak (Krisztín pl. csak 3 percre tudott lejönni), azért körülrajongtak. Én azért persze osztottam a mosolyokat és kicsit lebuktam a kb. 4 centi vastag vörös szőnyeget. (Ezúton kérek elnézést a takarítóktól.)
Ringatón, mamival...,
...papával...
... és hármasban.
Még egy fontos eseményről tudok beszámolni: tíz hónapos lettem a minap és ezt azzal ünnepeltem, hogy felálltam. Na persze azért nem csak úgy simán, magamtól, hanem a papa segítségével. Odakúsztam hozzá, megkapaszkodtam benne és nagy ügyel-bajjal feltornásztam magam. Ezt azóta is gyakorlom, már tudom az ágyamban, a járókában és egyéb segítségekkel is, és egyre jobb vagyok. (A visszaüléssel még vannak gondok, de még pár koppanás, és abba is belejövök.)
