Tudom, furcsa lehet, így február közepén olvasni arról, milyen is volt a karácsonyom, de korábban megígértem, hogy erről is írok és csak most jutottam el idáig.
Nem sokkal a Mikulással való találkozásomat követően azt figyeletem meg, hogy mamiék egyre izgatottabbak, sürögnek-forognak, szakácskönyveket bújnak ragasztópisztollyal dakorációkat készítenek a lakásba, pakolnak, takarítanak. Amikor valamelyik este a piacon egy hatalmas fenyőfát vásároltak, akkor már én is rákérdeztem, hogy mi ez a nagy szervezkedés, és minek nekünk fenyőfa. Akkor mondták, hogy hamarosan jön a karácsony és akkor az angyalkák feldíszítik a fenyőfát és a jó gyerekek ajándékokat is kapnak. (Na, gondoltam, az utóbbiból akkor én biztos kimaradok.)
24-én, mint rendesen, ebéd után kicsivel lefeküdtem a délutáni alvásra és mamiék is lepihentek. Amikor felébredtünk, akkor láttuk csak, hogy míg aludtunk, nálunk jártak az angyalkák és a nagyszobában ott állt a gyönyörű karácsonyfa.
Nagyon szép fánk volt. Csak azt sajnálom, hogy az angyalkákkal nem találkozhattam. Majd talán jövőre.
Gondolhatjátok, nagyon tetszett a hatalmas fa, de nem gyönyörködhettem benne sokáig, mert mamiék felöltöztettek és mentünk át MiaMamáékhoz. Ott találkoztam Gladysékkal és Péterékkel, összegyűlt az egész család. Náluk is jártak az angyalkák. És még ajéndékot is hoztak.
Így újjongtam, amikor megláttam MiaMamáéknál a karácsonyfát:
(Kicsit kevés volt a fény, ezért nem túl jó minőségű a film, de azért látható az örömöm. Akinek nem nyílik meg itt a videó, az eléri a következő linken: https://www.youtube.com/watch?v=4xuQbNEyges)
A családról, a karácsonyról és az ajándéknyitásról most itt van pár kép. A jó minőségű felvételekért köszönet Ágnesnek, az unokanagynénimnek (vagy ki nekem a papa unokatesóa?).
Az első képen mami és papa. (Ugye, milyen csinosak.)
Rezsőnek (nagypapa) kíván papa boldog karácsonyt.
Ennyire boldog voltam.
Nézd papa! Egy traktor!
Na, nézzük, hogy is kell ezt összerakni?
Ez kész. Most félreteszem a dobozt és kezdődhet a játék.
Vau, vau, bácsi kiszáll, a kutya vezeti tovább a traktort.
Természetesen Laurával is kergettük egymást az este folyamán.
A legfiatalabb unokatesóm, Olivér is ott volt. Vele nem tudtam játszani, mert végig Péter, vagy Orsi ölében ült. Majd nyáron bepótoljuk:)
Sajnos nem tudtunk sokáig maradni, mert IáPapáék, Balázsék és Bálinték jöttek hozzánk, hogy nálunk ünnepeljük a karácsony estét. Emmácska pont karácsonyra lebetegedett, így ő (és Zsuzsi) kórházban töltötte az ünnepeket.
Megvacsoráztunk (papa csinálta a halászlét), aztán következett az ajándékozás. Nagyon kellemes, vidám hangulatú este volt, sokat játszottunk az új játékokkal. Csak Emmáék hiényoztak.
Anna unokatesóm Zsófival a karácsonyfa előtt.
Zsófi, Anna, Bálint, Gyurka és Zsiga az ajándékokkal.
Ez a vonat persze nem az enyém. Csak kölcsönvettem Gyurkától.
Mami és én.
Mami és Anna.
Az este végén én fújhattam el a gyertyákat.
És a végére egy közös kép a családról és a fáról.